Számítástechnikai Általános Iskola, 1138. Budapest, Gyöngyösi sétány 7.   |   Tel/Fax: 06 (1) 340-2556   |   gyongyosi@chello.hu   |   OM-kód: 035022

Holokauszt Emlékév 2014

Iskolánk a Számítástechnikai Általános Iskola sikerrel pályázott a „Magyar Holokauszt Emlékév – 2014” program keretében. Pályázatunk célja „Rosenberg Dani” blogjának elkészítése. Elképzelt történelmi blog írását terveztük szemtanúk beszámolói és a helyszíneken tett személyes látogatások alapján.

A program tervezésekor abból indultunk ki, hogy a mai 8. évfolyamos diákoknak általában sajnos nagyon hiányos a tudása az egész XX. századi történelemről, a Holokauszt eseményeiről pedig sokszor nem is hallanak. A holokauszt tanulmányozása ezért is kihívást jelent a fiatalok és a tanárok számára egyaránt. Ahhoz, hogy ezekről a problémákról nyíltan lehessen beszélni és vitatkozni, nagyon fontosnak tartottuk a bizalom légkörének kialakítását. A programban Horváth Csaba történelem tanáron kívül, aki 4 éven át tanította az osztályt, az osztályfőnök, Kárpátiné Barna Henriette bevonását is szükségesnek tartottuk. A program megvalósításába részt vett még Lévai Sándor történelem tanár, a téma szakértője, és Orbán Katalin múzeumpedagógus tanárnő. A programban 15, 8.b osztályos tanuló vett részt.

A téma feldolgozását 3 pillérre építettük, melyek múzeum látogatások, interjú készítése a túlélővel, látogatás az auschwitzi koncentrációs táborban.

Fontosnak tartottuk az elsődleges történeti források tanulmányozását. Még a fővárosban élő fiatalok sem ismerik az emlékhelyeket, múzeumokat. Ezt tudva, elsőként 2014. március 21-én ellátogattunk a Holokauszt emlékközpontba. Itt idegenvezető segítségével ismerkedhettek meg a kiállítással. Eredeti dokumentumokat és tárgyakat láthattak a technikai eszközök segítségével interaktív módon. A kiállítás valós családi és személyes történeteken át mutatja be a magyar holokauszt és a roma holokauszt történetét. A látogatás elérte célját, mert az emlékezésen túl elősegítette az oktatást és a múlt szörnyűségeinek feldolgozását, ezzel előkészítette az auschwitzi látogatást, valamint alap lehet a mai kor kihívásainak a legyőzéséhez, a tolerancia tanulásához. 2014. április 4-én, osztálykirándulás keretében ellátogattunk a Dohány utcai zsinagógába és a Zsidó Múzeumba. Itt megismerkedhettek a résztvevők a zsidó múlt vallási és történeti értékeivel a holokauszt történelmi háttérével, a zsidóság hagyományaival, és a zsidó közösségeket ért veszteségekkel. A Zsinagóga látogatása, az épület páratlan szépsége és a zsidó vallásról megtudott sok érdekes információ nagy hatással volt a tanulókra. A múzeumlátogatások alapján a résztvevő fiatalok informatika órán prezentációt készítettek a látottak összefoglalásaként, melyet április 16-án, a Holokauszt emléknap alkalmából bemutattunk az iskola diákjainak. Ezen kívül Készítettünk egy hangfelvételt az iskolarádió számára, melyet szintén ezen a napon játszottunk le az iskola összes tanulójának.

A pályázattal összefüggésben egy előre nem tervezett programot is megvalósítottunk. 2014. május 12-én Lévainé Szabó Erzsébet, a Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Nevelési Tanácsadó és Pedagógiai Szolgáltató Központ pedagógiai szakértő, történelem tanár munkatársa 2 rendhagyó történelem órát tartott, melynek témája a zsidó nép története, a rasszizmus és fajgyűlölet kialakulása volt. Célja pedig a kirekesztés elleni küzdelem és a tolerancia tanulása volt.

A holokauszt túlélői még köztünk élnek. De most van az utolsó pillanat, hogy az eseményeket átélt és túlélt személyekkel találkozhassanak a fiatalok. Ezt felismerve 2014. május 2-án, felkerestünk egy túlélőt és a fiatalok interjút készítettek vele. Az általunk felkeresett túlélő Radványi Richárdné, Ica néni. Most 84. éves és Kisvárdán élt családjával amikor deportálták őket. Az interjú részletekkel szolgált az deportáltak mindennapjairól és a túlélők érzései gondolatai is élményszerűen eljuthattak el a fiatalokhoz. Ez a személyes találkozás nagyon fontos volt, hogy át tudják érezni a borzalmakat és személyessé válhasson a tudásuk. Az interjúról hangfelvétel készült, melyet a többi, érdeklődő diák is meghallgathatott, illetve szándékunk szerint a jövőben is fel fogunk használni a történelem oktatásban.

A pályázattal összefüggésben egy előre nem tervezett programot is megvalósítottunk. Gonda Zita (ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola tanára) és Molnar József (Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum) által, 7-8 osztályos tanulóknak összeállított kétórás projektet valósítottunk meg. A baba projekt változatos munkaformákra épülő sokféle készséget fejlesztő oktatási anyag. Az interaktív feladatok és az órákra épülő projektmunka még személyesebbé teszi a kapcsolatot a túlélők történeteivel, mely a mi pályázatunknak is fő célkitűzése volt. (Mindenkinek a figyelmébe ajánlom, mert nagyon jól használható anyag.)

A tananyag az USC Soá Alapítvány magyar nyelvű honlapján (https://sfi.usc.edu/teach_and_learn/for_educators/resources/lessons/baba) található.

A program harmadik pillére látogatás az auschwitzi koncentrációs táborban. Az utazásra 2014. május 20-23 között került sor. A lengyelországi utazás során a ellátogattunk az auschwitzi koncentrációs táborba, Krakkó történelmi belvárosába, és a Schindler Múzeumba, mely Oskar Schindler zománcgyárának irodaépületében nyílt meg. A kiállítás Krakkó polgárainak életét mutatja be a megszállás ideje alatt, az 1939-től 1945-ig terjedő években. A kiállítás a lengyelek, zsidók és a megszálló németek II. világháború alatti életéről mesél egy-egy személy sorsán keresztül, vagy mindennapi használati tárgyak segítségével. A személyes helyszíni látogatások olyan semmivel nem pótolható hatást gyakoroltak a fiatalokra, hogy a látottak olyan mély nyomokat hagytak bennük, hogy az ott látottakat soha nem felejtik el. Az ott szerzett tapasztalatok biztosan elkötelezetté teszi őket a holokauszttal kapcsolatban.
Az auschwitzi koncentrációs táborban fotókat és videó felvételt készítettünk, melyből filmet szerkesztettünk.

 

A program megvalósítása során a tanulók elkészítették a blogbejegyzéseiket, és prezentációkat is szerkesztettek, melyek az átélt élmények alapján készültek.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a pályázatban vállalt tevékenységeket maradéktalanul megvalósítottuk. A program megvalósítása során sikerrel törekedtünk arra, hogy személyessé tegyük a történelmet, lefordítsuk a statisztikai adatokat az egyes emberek történeteire. A tanítás során felhasználtuk a szemtanúk visszaemlékezéseit, hogy általuk „élőbbé” váljon a történelem a diákok számára. Kreatív kifejezési módot teremtettünk a tanulóknak, hogy a megismert tényeket, az átélt élményeket és az érzéseiket hozzájuk közel álló módon kifejezhessék. Célunkat, hogy a tanulóknak átélhetővé tegyük a történelmi dimenziókat, megvalósítottuk.

2014. június 30.

 

Fájlok

Rosenberg Dani blogja.pdf (908 KB)
LetöltésMegnyitás

 

Képgaléria

 

Hangfelvételek

 

túlélővel készített interjú 1. része

 

túlélővel készített interjú 2. része

 

túlélővel készített interjú 3. része

 

 

 

Keresés
Számítástechnikai Általános Iskola, 1138. Budapest, Gyöngyösi sétány 7.
Hírlevél | Kapcsolatfelvétel | Honlaptérkép